5. fejezet
Beth
-Oké emberek, arról, hogy mit akarhat tőletek majd később térünk rá. Most az a kérdés, hogy ki harcképes közületek?- nézett körbe Daniel.- Gondolom rád Patrick számíthatok igaz?
-Persze, ez csak természetes.- emelte fel az állát a bátyám.- De a lányokat biztonságba kell helyeznünk.
-Miért? Mi is harcolhatunk. Ha az a szörny vagy kutya vagy mi ideér, mindenkire szükség lesz.-értetlenül bámultam a két fiúra akik úgy néztek ránk, mint akiket a széltől is óvni kell. Su a földet bámulta és egy szót sem szólt. Ez nem vallott rá, bár az utóbbi időben sokminden kiderült, amit eddig nemtudtam. Többek között, az, hogy néha macskanőt játszik. Na nem a béna régi batmen-es macskanő, aki egy összevarrt ruhában parádézott, hanem tényleg, egy vadmacskává változik. Na mindegy. Igen ezt még meg kell szoknom..
Patrick hozzám sétált és megfogta a kezemet. Komolyan nézett rám, láttam a szemén, hogy nagyon akarja, hogy most felfogjam azt amit mondani fog. Oké lássuk..
-Idefigyelj Elisabeth. Ez nem játék. Nem engedhetjük, hogy elkapjon téged. Semmiképpen.- az utolsó szót megnyomta ha nem lenne elég egyértlemű, hogy mire céloz.
-Engem? Miért akarna engem elkapni? Eddig nem is tudtam erről az egészről semmit.
-Ezt nem most fogjuk megbeszélni. Nemérdekel, de akkoris biztonságba kell vigyelek. És pont, most nincs vitának itt helye. Azért keres,mert-de nem fejezhette be a mondatot, mert egy hatalmas reccsenés hangzott fel az ajtó felől, és a fél fal egyszerűen kitépődött a helyéről. Patrick elém állt és kitárta a karjait. Daniel a hang felé fordult, kezében két hosszú karddal, úgy állt ott, mint egy mindenre elszánt katona. Egyedül a pimasz mosolya nem illett a képbe.
-Szióka, Eric-meric, de rég láttalak. Ha nincs kutyaajtó, tudod nem illik betörni a falat. A gazdi nem tanította meg?-a kezdeti sokk elmúltával én is odanéztem, és akkor megpillantottam a bestiát. A testét szőr fedte, a szeme mint a pokol tüze úgy égett, vicsorgó szájából hatalmas fogak álltak ki. izmos karjain és lábain hosszanti irányú sebhelyek. Félelmetes volt. Mintha nem is evilági lenne. A szájából fekete füst szállt fel, és egy-egy helyen mintha a teste is izzott volna. Hirtelen nekiugrott Danielnek, aki elugrott előle, de nem vette észre a szörny farkát, ami oldalba csapta, olyan erővel, hogy a fiú nekirepült a falnak, amitől az berepedezett, ő pedig a földre rogyott. Megpróbált feltámaszkodni, de a bestia rácsapott ostorszerű, izzó farkával mégegyszer, ezúttal a hátára. Ezután már nem tudott felkelni.
-Su vidd el innen Beth-t.-kiabálta Pat. A barátnőm megragadta a karomat és húzni kezdett az ellenkező irányba.
-Gyere Eli el kell mennünk innen.-a hangja határozott volt, nem félt. Én..én nem is tudom. Tompa zavar lett úrrá rajtam. Hirtelen semmit sem értettem. Miért történik ez velem,és a megmaradt családommal? Ha a testvéremnek baja esik, nemis tudom mit tennék. Kitéptem a karomat a barátnőm szorításából és futólépésben indultam vissza. Su utánam kiáltott, de nem érdekelt. Csak tudni akartam, hogy a bátyámnak semmi baja. Visszaérve tárva maradt a szemem. A két fiú kétoldalról lefogta a bestiát, aki időközben emberré változott. Az egész öltözéke fekete volt, kivéve a fehér pólója ami itt-ott vöröslött a vértől. Ami bármelyiküké lehet ugyanis mindannyian véreztek, kisebb nagyobb sebekből. Amint beléptem mindhárman rámnéztek. A bestia kihasználva a pillanatot egy nagy rántással kiszabadította a karját Daniel szorításából és magához rántotta Pat-et, majd egy pillanat alatt eltűntek, sűrű fekete füstöt hagyva maguk után. Csupán egy pillanat volt. Semmivel sem több. Egyetlen pillanat. Mégis úgyéreztem ezer évig álltam ott kővé dermedve, bámulva azt a helyet ahol az előbb még a bátyám állt. Nemtudom, ki hogy van vele, de az érzés amit át kellett élnem ezekben a percekben leírhatatlan. Mintha letépték volna a fél karomat, és lábamat. Mióta élek ő az én hősöm. Erre most.. Elragadta tőlem valami bestia szerű szarházi. De esküszöm ha megtalálom megölöm. Danielre néztem. Nem sírtam, ebben a helyzetben nem engedhettem meg magamnak. Válaszokat akartam. Azonnal. Daniel a földön ülve nézett fel rám. Belemarkoltam a sűrű fekete hajába, felrántottam és a konyhaasztalhoz vittem. Lehet, nem a legkedvesebb megoldás volt, de nemtudtam magamat tűrtöztetni. Leültünk egymással szemben.
-És akkor most beszélj, vagy a szuszt is kiverem belőled.
Daniel
Teljesen megértettem Elisabeth reakcióját. Igazából fel is voltam készülve arra, hogy sírva fog könyörögni, hogy segítsek neki megtalálni a bátyját. Bármire is számítottam az nem két hideg zöld szempár volt, amik követelőzően bámultak rám és úgy éreztem magam, mint egy tárgyalóteremben. Vártam a kérdéseket. De úgytűnt mindent tudni akar, ezért nem is kérdez. Azt várta, hogy elkezdjem a mondókát. Csak egy volt a bökkenő. Én sem tudtam mindent.
-Angyalom, megfogjuk keresni Patricket. Ígérem.-néztem mélyen a szemébe, amitől kicsit meglágyult a tekintete. -De..arra, hogy mit akarhat a véreb tőletek, nemtudom a választ. Eddig nem is hallottam rólatok. Én csak őt követtem, mert megakarom ölni őt, csak még nem találtam meg a gyenge pontját. Ő a pokol egyik legerősebb lénye. Nem egyszerű elpusztítani.
Elisabeth ismét szólásra nyitotta a száját, de meggondolta magát. Bármit is akart mondani nem tette meg. Helyette így szólt:
-Rendben van hiszek neked. Akkor mond el, hogy találjuk meg a vérebet. Neked egyszer már sikerült.- remény csillant meg a szemeiben, és azt kívántam bár eltörölhetném mindent bánatát, és megkímélhetném mindentől amit a jövője tartogat számára. De nem tehettem.
-Te sehogy sem találod meg ugyanis nem jöhetsz. Nem véletlenül vitte el Pat-et. Téged akar. Láttam korábban a gondolataiban. Őt csak csalinak akarja használni, mert tudja milyen közel álltok egymáshoz. És nagy a gyanúm, hogy a háttérben maga Lilith áll. Azt javaslom, menjünk el a Rendhez hátha tudnak segíteni. Alap esetben nem javasolnám ezt, de ez nem egy ilyen eset. Itt mindenre szükségünk lesz.-vártam a válaszát. Szinte láttam, ahogy forognak a fogaskerekek a fejében. Azt mondta hisz nekem. Bízik bennem anélkül, hogy ismerne. Tiszta a lelke. Talán túl tiszta.
-Oké, legyen akkor elmegyünk a Rendhez.
Eközben az alakváltó lány a sarokban állva hallgatta a beszélgetésünket. Erre felkapta a fejét.
-Nem mehetünk oda. Patrick világosan kijelentette, hogy nem bízhatunk bennük.
Beth haragosan villantotta rá smaragd szemeit.
-Van talán bármi jobb ötleted? A testvérem eltűnt, és én nemfogok karba tett kézzel ülni és várni valami csodára. Tennem kell valamit. Akár velünk tartasz akár nem. Ez nem a te harcod.
Ezzel felállt és odasétált hozzá, megfogta a vállait gyengéden és magához ölelte.
-Nem bírnám elviselni ha neked vagy Patnek bármi baja esne. Ti vagytok a családom, és köszönöm, hogy eddig mellettem álltál, de most el kell menned. El kell menned, hogy megtehessem, amit meg kell, és az úgy nem fog menni ha közben a te épséged miatt is aggódnom kell.
Elengedte a lányt, aki lassan kibontakozott az ölelésből és az ajtó felé indult egyetlen szó nélkül. Ott még megállt és a fejével hátrafordult.
-Sosem hagylak magadra. Ezt jegyezd meg. Számomra is ti jelentitek a családot. -ezzel elindult, tigrissé változott és kirohant a házból. Néhány perc csönd után hatalmas ordítás hangzott fel, egy tigrisordítás. Elisabeth egy székre rogyott, arcát a kezébe temette. Odamentem hozzá, elé térdeltem. Megfogtam a csuklóit és leemeltem az arcáról. Egyenesen a szemébe néztem, amiben csak szomorúságot láttam.
-Nem vagy egyedül Beth. Sose leszel. Amíg engeded én itt vagyok, Tiéd a szárnyam, és a kardom.-és a szívem. De ezt nem mondtam ki hangosan. Azok után ami történt, ilyen erős tudott maradni. Annyira szerettem volna magamhoz ölelni és megvigasztalni, de nem tettem. Nem lehetett. Helyette letöröltem az egyetlen könnycseppet amit láttam a szeme alatt. Hálásan nézett rám.
-Akkor holnap elviszel a Rendhez?-újra felcsillant a remény azokban a szemekben.
-Igen elviszlek, és megígérem, hogy vigyázok rád.
Később felment az emeletre lefeküdni. Nekem azt mondta, hogy van lent is szoba nyugodtam használjam. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, bár ez nem meglepő. A Rend..szép kis kiruccanás lesz az biztos, de ha megtudják, miért vagyunk ott talán eltekintenek attól az aprócska ténytől, hogy én egy bukott angyal vagyok. Kemény nap elé nézünk.
-Oké emberek, arról, hogy mit akarhat tőletek majd később térünk rá. Most az a kérdés, hogy ki harcképes közületek?- nézett körbe Daniel.- Gondolom rád Patrick számíthatok igaz?
-Persze, ez csak természetes.- emelte fel az állát a bátyám.- De a lányokat biztonságba kell helyeznünk.
-Miért? Mi is harcolhatunk. Ha az a szörny vagy kutya vagy mi ideér, mindenkire szükség lesz.-értetlenül bámultam a két fiúra akik úgy néztek ránk, mint akiket a széltől is óvni kell. Su a földet bámulta és egy szót sem szólt. Ez nem vallott rá, bár az utóbbi időben sokminden kiderült, amit eddig nemtudtam. Többek között, az, hogy néha macskanőt játszik. Na nem a béna régi batmen-es macskanő, aki egy összevarrt ruhában parádézott, hanem tényleg, egy vadmacskává változik. Na mindegy. Igen ezt még meg kell szoknom..
Patrick hozzám sétált és megfogta a kezemet. Komolyan nézett rám, láttam a szemén, hogy nagyon akarja, hogy most felfogjam azt amit mondani fog. Oké lássuk..
-Idefigyelj Elisabeth. Ez nem játék. Nem engedhetjük, hogy elkapjon téged. Semmiképpen.- az utolsó szót megnyomta ha nem lenne elég egyértlemű, hogy mire céloz.
-Engem? Miért akarna engem elkapni? Eddig nem is tudtam erről az egészről semmit.
-Ezt nem most fogjuk megbeszélni. Nemérdekel, de akkoris biztonságba kell vigyelek. És pont, most nincs vitának itt helye. Azért keres,mert-de nem fejezhette be a mondatot, mert egy hatalmas reccsenés hangzott fel az ajtó felől, és a fél fal egyszerűen kitépődött a helyéről. Patrick elém állt és kitárta a karjait. Daniel a hang felé fordult, kezében két hosszú karddal, úgy állt ott, mint egy mindenre elszánt katona. Egyedül a pimasz mosolya nem illett a képbe.
-Szióka, Eric-meric, de rég láttalak. Ha nincs kutyaajtó, tudod nem illik betörni a falat. A gazdi nem tanította meg?-a kezdeti sokk elmúltával én is odanéztem, és akkor megpillantottam a bestiát. A testét szőr fedte, a szeme mint a pokol tüze úgy égett, vicsorgó szájából hatalmas fogak álltak ki. izmos karjain és lábain hosszanti irányú sebhelyek. Félelmetes volt. Mintha nem is evilági lenne. A szájából fekete füst szállt fel, és egy-egy helyen mintha a teste is izzott volna. Hirtelen nekiugrott Danielnek, aki elugrott előle, de nem vette észre a szörny farkát, ami oldalba csapta, olyan erővel, hogy a fiú nekirepült a falnak, amitől az berepedezett, ő pedig a földre rogyott. Megpróbált feltámaszkodni, de a bestia rácsapott ostorszerű, izzó farkával mégegyszer, ezúttal a hátára. Ezután már nem tudott felkelni.
-Su vidd el innen Beth-t.-kiabálta Pat. A barátnőm megragadta a karomat és húzni kezdett az ellenkező irányba.
-Gyere Eli el kell mennünk innen.-a hangja határozott volt, nem félt. Én..én nem is tudom. Tompa zavar lett úrrá rajtam. Hirtelen semmit sem értettem. Miért történik ez velem,és a megmaradt családommal? Ha a testvéremnek baja esik, nemis tudom mit tennék. Kitéptem a karomat a barátnőm szorításából és futólépésben indultam vissza. Su utánam kiáltott, de nem érdekelt. Csak tudni akartam, hogy a bátyámnak semmi baja. Visszaérve tárva maradt a szemem. A két fiú kétoldalról lefogta a bestiát, aki időközben emberré változott. Az egész öltözéke fekete volt, kivéve a fehér pólója ami itt-ott vöröslött a vértől. Ami bármelyiküké lehet ugyanis mindannyian véreztek, kisebb nagyobb sebekből. Amint beléptem mindhárman rámnéztek. A bestia kihasználva a pillanatot egy nagy rántással kiszabadította a karját Daniel szorításából és magához rántotta Pat-et, majd egy pillanat alatt eltűntek, sűrű fekete füstöt hagyva maguk után. Csupán egy pillanat volt. Semmivel sem több. Egyetlen pillanat. Mégis úgyéreztem ezer évig álltam ott kővé dermedve, bámulva azt a helyet ahol az előbb még a bátyám állt. Nemtudom, ki hogy van vele, de az érzés amit át kellett élnem ezekben a percekben leírhatatlan. Mintha letépték volna a fél karomat, és lábamat. Mióta élek ő az én hősöm. Erre most.. Elragadta tőlem valami bestia szerű szarházi. De esküszöm ha megtalálom megölöm. Danielre néztem. Nem sírtam, ebben a helyzetben nem engedhettem meg magamnak. Válaszokat akartam. Azonnal. Daniel a földön ülve nézett fel rám. Belemarkoltam a sűrű fekete hajába, felrántottam és a konyhaasztalhoz vittem. Lehet, nem a legkedvesebb megoldás volt, de nemtudtam magamat tűrtöztetni. Leültünk egymással szemben.
-És akkor most beszélj, vagy a szuszt is kiverem belőled.
Daniel
Teljesen megértettem Elisabeth reakcióját. Igazából fel is voltam készülve arra, hogy sírva fog könyörögni, hogy segítsek neki megtalálni a bátyját. Bármire is számítottam az nem két hideg zöld szempár volt, amik követelőzően bámultak rám és úgy éreztem magam, mint egy tárgyalóteremben. Vártam a kérdéseket. De úgytűnt mindent tudni akar, ezért nem is kérdez. Azt várta, hogy elkezdjem a mondókát. Csak egy volt a bökkenő. Én sem tudtam mindent.
-Angyalom, megfogjuk keresni Patricket. Ígérem.-néztem mélyen a szemébe, amitől kicsit meglágyult a tekintete. -De..arra, hogy mit akarhat a véreb tőletek, nemtudom a választ. Eddig nem is hallottam rólatok. Én csak őt követtem, mert megakarom ölni őt, csak még nem találtam meg a gyenge pontját. Ő a pokol egyik legerősebb lénye. Nem egyszerű elpusztítani.
Elisabeth ismét szólásra nyitotta a száját, de meggondolta magát. Bármit is akart mondani nem tette meg. Helyette így szólt:
-Rendben van hiszek neked. Akkor mond el, hogy találjuk meg a vérebet. Neked egyszer már sikerült.- remény csillant meg a szemeiben, és azt kívántam bár eltörölhetném mindent bánatát, és megkímélhetném mindentől amit a jövője tartogat számára. De nem tehettem.
-Te sehogy sem találod meg ugyanis nem jöhetsz. Nem véletlenül vitte el Pat-et. Téged akar. Láttam korábban a gondolataiban. Őt csak csalinak akarja használni, mert tudja milyen közel álltok egymáshoz. És nagy a gyanúm, hogy a háttérben maga Lilith áll. Azt javaslom, menjünk el a Rendhez hátha tudnak segíteni. Alap esetben nem javasolnám ezt, de ez nem egy ilyen eset. Itt mindenre szükségünk lesz.-vártam a válaszát. Szinte láttam, ahogy forognak a fogaskerekek a fejében. Azt mondta hisz nekem. Bízik bennem anélkül, hogy ismerne. Tiszta a lelke. Talán túl tiszta.
-Oké, legyen akkor elmegyünk a Rendhez.
Eközben az alakváltó lány a sarokban állva hallgatta a beszélgetésünket. Erre felkapta a fejét.
-Nem mehetünk oda. Patrick világosan kijelentette, hogy nem bízhatunk bennük.
Beth haragosan villantotta rá smaragd szemeit.
-Van talán bármi jobb ötleted? A testvérem eltűnt, és én nemfogok karba tett kézzel ülni és várni valami csodára. Tennem kell valamit. Akár velünk tartasz akár nem. Ez nem a te harcod.
Ezzel felállt és odasétált hozzá, megfogta a vállait gyengéden és magához ölelte.
-Nem bírnám elviselni ha neked vagy Patnek bármi baja esne. Ti vagytok a családom, és köszönöm, hogy eddig mellettem álltál, de most el kell menned. El kell menned, hogy megtehessem, amit meg kell, és az úgy nem fog menni ha közben a te épséged miatt is aggódnom kell.
Elengedte a lányt, aki lassan kibontakozott az ölelésből és az ajtó felé indult egyetlen szó nélkül. Ott még megállt és a fejével hátrafordult.
-Sosem hagylak magadra. Ezt jegyezd meg. Számomra is ti jelentitek a családot. -ezzel elindult, tigrissé változott és kirohant a házból. Néhány perc csönd után hatalmas ordítás hangzott fel, egy tigrisordítás. Elisabeth egy székre rogyott, arcát a kezébe temette. Odamentem hozzá, elé térdeltem. Megfogtam a csuklóit és leemeltem az arcáról. Egyenesen a szemébe néztem, amiben csak szomorúságot láttam.
-Nem vagy egyedül Beth. Sose leszel. Amíg engeded én itt vagyok, Tiéd a szárnyam, és a kardom.-és a szívem. De ezt nem mondtam ki hangosan. Azok után ami történt, ilyen erős tudott maradni. Annyira szerettem volna magamhoz ölelni és megvigasztalni, de nem tettem. Nem lehetett. Helyette letöröltem az egyetlen könnycseppet amit láttam a szeme alatt. Hálásan nézett rám.
-Akkor holnap elviszel a Rendhez?-újra felcsillant a remény azokban a szemekben.
-Igen elviszlek, és megígérem, hogy vigyázok rád.
Később felment az emeletre lefeküdni. Nekem azt mondta, hogy van lent is szoba nyugodtam használjam. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, bár ez nem meglepő. A Rend..szép kis kiruccanás lesz az biztos, de ha megtudják, miért vagyunk ott talán eltekintenek attól az aprócska ténytől, hogy én egy bukott angyal vagyok. Kemény nap elé nézünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése